Domonkos Vilmosné Irén üzente 11 éve

DALNOKI ZSUZSANNÁTÓL ÉS LÁSZLÓ MÁRIÁTÓL EZÚTON KÉREK BOCSÁNATOT !!!
ALPÁRI VOLTAM ÉS EZ NEM JELLEMZŐ RÁM, KÉRLEK NE HARAGUDJATOK RÁM.
NEM SZOKTAM BOCSÁNATOT KÉRNI, MERT AZT SZOKTAM MONDANI: AZ EMBER NE KÖVESSEN EL OLYAT, HOGY ERRE SOR KERÜLJÖN.
ÉN MÉGIS MEGTETTEM, NAGYON SZÉGYENLEM MAGAM EZÉRT. TALÁN A TÉMA TETTE, A NAGY FÁJDALMAM, DE SEMMI SEM MENTSÉG MOST NEKEM ! BŰN VOLT !
TOVÁBBI KELLEMES IDŐTÖLTÉST NEKTEK ITT A NÓTAKLUBBAN ///
IRÉN

Válasz

Domonkos Vilmosné Irén üzente 11 éve

Kedves Zsuzsanna!
Ahogy irtam is, ha nem voltál áruló, akkor az alábbi levél érvénytelen !!!
Igen én irtam korábban, mert nagyon hosszú volt a szövegem és azért levélben.
Most is akartam, de nem tudtam, mert láttam, hogy blokkolva vagyok, és nem is vitte el.
Az alábbi témához semmi köze amit, irtam, csak téged akartalak valahogy elérni.
A stílusommal nincs semmi gond, csak kemény vagyok azzal aki árt nekem: se több, se kevesebb. Nagy fájdalom ért és ezért: gyerekkori emlékeim voltak egyrészt, másrészt örömet akartam okozni másoknak / be is jött /, és önmagamnak. Egyrészt a nóták gyerekkor emlékek, másrészt jót akartam.
Én is elbúcsúzom, és ha nem te voltál aki miatt volt, fenn irtam, ha te akkor számolj a lelkiismereteddel. Többet nem irok, és ha tiszta vagy belül, én ugyanazt kivánom, amit te nekem.
üdvözlettel: Domonkos Vilmosné Irén alias Izolda3. aki a Bakanótákat készitette el és amit töröltek, nagy fájdalmat okozva......

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

KEDVES ÍRÉNKE! Nem blokkoltalak, s nem támadtalak hátba. Egyébként Zsuzsannának szólítanak. Senkit nem kértem arra, hogy töröljék a bakanótákat! Szemtől-szembe szoktam beszélni. Amit el szerettem volna mondani neked,itt a nyílt klub oldalon tettem meg! Magánlevelet Te írtál nekem, nem én. A Homokvihar pedig nem neked szólt, ha jobban elovastad volna, M. Balogh Sándor véleményére reagáltam, mikor azt írta F.J Úrnak...." ha az Ön háza előtt is megsepernénk, lehet nagyobb por lenne.Az ember igazi arca, intelligenciája akkor mutatkozik meg, mikor ideges és sértve érzi magát. Te most bemutatkoztál, minősíthetetlen a stílusod, s az intelligenciád Én mindenesetre elbucsuzóm tőled, minden szépe-jót kívánok neked, jó egészséget, s sikereket az élet minden területén.
Üdvözlettel:Dalnoki Zsuzsanna

Válasz

Domonkos Vilmosné Irén üzente 11 éve

Mivel blokkoltál csak igy tudok irni :

Köszönöm, hogy elintéztétek László Máriával, hogy töröljék a Bakanóták galériát !!!

Hasonlókat kivánok nektek: ha majd lelkesedtek valamiért ne sikerüljön soha !!!

Azért irom nektek, és ugyanezt fogom László M. nek is irni, mert tudom, hogy közötök van hozzá.

14 pozitiv véleményt kaptam, 2 negativat , ezek Ti vagytok

Ha mégse ti voltatok, ez a levél nem létezik !!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ha viszont igen, akkor örüljél, mert épp olyan öreg vagy mint én,
és nem lesztek ti ketten szóvivők mindig, mert jönnek újabbak és jobbak, nem ilyen kígyók.

Azt kivánom nektek, amit ti nekem és azt adja az Isten amit Ti tettetek velem.

Jó helyt álltok a klubvezetőnél, de nem sokáig remélem.

Ti sem éltek örökké, ahogy én sem, a Nótaklubtól elment a kedvem örökre.

Köszönöm még egyszer, hasonlókat nektek és remélem bejön :))).

Ha ez igy van, ez legyen életetek utolsó öröme !!!

Köszönni nem fogok, és üdvözölni sem, csak aki megérdemli.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Haj jaj! Attól tartok homokvihar lenne.D.Zs.

Válasz

László Mária üzente 11 éve

Kedves dalos társaim !

Elnézést kérek mindenkitől , hogy újra én szólalok meg, de most egy kicsit szokatlan formában. Egy hozzám intézett kérésnek szeretnék eleget tenni, .Egy úgy nevezett " NYÍLTLEVÉL -VÁLASZT " melyet M. Balogh Sándor úr, a Hajdúnánáson működő " Lente Lajos Magyarnóta Egyesület " elnöke írt válaszként Fűrész János fenti nyílt levelére.
Mivel az általa írt VÁLASZT , én nem tudom ide szabályosan beszerkeszteni , hogy az jól olvasható legyen, ő pedig nincs olyan helyzetben, hogy feltegye ezért fordult hozzánk segítségért. Az ő nevében is köszönöm a figyelmet. Tehát M.Balogh Sándor levele, illetve válasza !

Nyíltlevél az interneten megjelent kritikára !

Tisztelt Fűrész János elnök úr !

Köszönöm a bátorságát és valóban építő kritikát, melyet mindenkor szívesen fogadok. Nem azért válaszolok levelére, hogy a vitát gerjesszem, csak a precizitás végett.
Tisztelt Uram !
Nem ez volt az első verseny, melyen részt vettem, mint versenyző, és mint néző.A Nagyszénási, Kecskeméti, vagy a Miskolci versenyekről nem nyilatkozom, de az EGERBEN megrendezett versenyről már napokat lehetne beszélni. No de ez is elmúlt , vegye elő emlékezetét és gondolja végig.
Veszélyeztetett örökségünkről meg ne beszéljen, mert ez az ön szájából visszatetszően hangzik és csak egy játék a szavakkal. Nem tudom például, hogy mi baja a felhívásban szereplő papírral, ahogy becézi, vagy önöknél az is különb.
Nekem, mint főrendezőnek valóban nem terjedt ki a figyelmem mindenre, és a segítségeim nem álltak a helyzet magaslatán, de ilyen és ehhez hasonló hibák előfordulnak mindenütt, attól még lehet tisztán és jól énekelni.
Úgy látom, azon már nem lepődött meg, hogy 4 nótát kértünk és a zenész senkinek nem mondta, hogy nem tudom.., válasszon másikat. Kottával sem láttam rohangálni senkit, pedig ismeri azt is.
A zsűri munkája !
Ha olyan sok fele járt versenyen, akkor azzal is tisztában van, hogy nem azért nem beszél a zsűri, mert nem tud, hanem az idő rövidsége miatt, no meg ilyen mondvacsinált prókátorok ne rágódjanak rajta. Egyébként minden versenyző megtekinthette a saját értékelését közvetlen a verseny után, de ahogy a zsűri elnökét ismerem mind a mai napig. Nem tudom mi baja a meghirdetett négy díjjal.
Én több hasonló jó kvalitású emberre számoltam, azért biztosítottam lehetőséget a díjazásra. Sajnos az utolsó héten hat komoly versenyző mondta vissza a fellépést megfázás miatt, sőt volt, aki a versenyen sem úgy szerepelt emiatt.
Tovább elemzem ! A zsűri munkájába a legmesszebbmenőkig igyekeztem nem beleszólni, csak a két OSZK vizsgázott esetében tettem javaslatot, mint házigazda. Mivel nem akadályoztuk meg a fellépésüket, mert nem tudtunk róla, és egy bizonyos teljesítményt nyújtottak, így én javasoltam a tárgyjutalmat.
Anyagi vonzatát a klub állta, nem került az Önök pénzébe. Egyébként, ha olyan okos, akkor azt is tudja, hogy jelenleg sehol nem tartják nyilván központilag ezeket a vizsgákat a meglevő rendszer hibájából.
Matematikából sem valami híres. A szendvics csak annak a 31 versenyzőnek készült, nem a kísérő okoskodó barátoknak, azok részére szolgált a Büfé.
A vacsorát sem tudtuk előrébb hozni az ön kívánsága szerint, mert mindennek van egy folyamata, és az ára egy zenés vacsorának terített asztalnál, felszolgálással sehol sem olcsóbb.
Összegzés !
Ön egy fontoskodó ember, aki életében sem rendezett és nem felelt semmiért, csak követelődzött. Az internetről pedig az a véleményem, hogy egy arcnélküli pletykaláda, ahol becsületesen dolgozó embereket be lehet mocskolni minden jogkövetkezmény nélkül.
Az érintett tisztázza magát, ahogy tudja, pedig ha az Ön háza előtt is megsepernénk, lehet nagyobb por lenne.
Tisztel Uram !
Nem vette el a kedvemet a rendezéstől és Önön kívül mind a versenyzőktől, mind a közönségtől elismerést kaptam. Egyébként Önből Uram csak az írigység beszél !
Várom szeretettel az elkövetkező évben is, remélem majd jobban érzi magát.
A zsűrit megvenni akkor sem lehet !

Hajdúnánás 2012.06.27.

M.Balogh Sándor szervező a
Lente Lajos Magyarnóta Egyesület Elnöke

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Kedves Nótatársaim! Működik Egerben egy Hevesi József nevű Magyarnóta Klub,(melynek magam is tagja vagyok), akik csendben, szerényen, hívalkodás nélkül teszik a dolgukat. Hangsúlyozom szerényen, pedig a művászeti vezetőnk a szó szoros értelmében MŰVÉSZ. DOBÓ KATICÁNAK hívják.Soha nem dicsekszik, csak dolgozik, segíti a klub tagokat, hogy minál sieresebben tudjunk a Színpadon énekelni. A nevezett Úr szerint mi nem tudunk mást, csak rikácsolni, hát körülbelül ez a véleménye a Magyarnótáról is Aki érti, tudja a Magyarnóta éneklés csinját-binját, az csendben tesz a dolgát, aki nem ért hozzá, az megmagyarázza, mi is az a magyar nóta, s mit kell tennünk érte. Hát nem azt amit őcsinál,nagy csinadatrával rendezünk egy versenyt, melynek olyan a súlya, mint a léggömbnek amit szabadjára engedünk. Ennyit ér az ő véleménye is a Magyarnóta terén. D.Ys.

Válasz

László Mária üzente 11 éve

Még, hogy (" Veszélyeztetett örökségünk iránt érzett felelősségünk....stb stb )". Az Ön helyében F.J, nem említenék ilyet, mikor Egerben majd hogy nem sikerült nevetségessé tenni műfajunkat. Mi itt sokan igyekszünk méltó rangjának megfelelően tenni a m.nótáért, bizonyítékát adni, hogy ez igen is értékes része nemzeti kultúránknak, addig Egerben sikeresen tettek arról,hogy a köznevetség tárgya legyen. Na kedves Uram, inkább ezzel lenne célszerűbb foglalkoznia. További szép békés nyarat .

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Köszönöm Marika! Azt hiszem sokunk nevében szóltál, s megfogalmaztad ,amit gondoltunk.
Tiszteletteljes nótás barátsággal:Zsuzsa

Válasz

László Mária üzente 11 éve

Bocsánatot kérünk, mi dilettáns ,(senkik ) hogy nem tudtuk eddig ama fontos tényt, hogy Ön , Fűrész úr talán a műfajunknak felkért nagy kritikusa lenne ? Olvastuk a most megjelent Nótás lapunkban is közreadott dicsőítő kritikáját , (véleményét ) a saját rendezésében létrejött (mások által igen megosztó ) díjesős találkozójáról. Eddig ez rendben is lenne, hogy írt erről. De engedje meg, hogy én, mint ennek a lapnak 18 éve tudósítója , főmunkatársa, a műfajért nem két éve, hanem lassan 20 éve kiálló (az Ön szavával élve..."kis senkije" ), megjegyezzem, hogy ha már ír tudósítást avagy véleményt eseményekről, akkor arra igyekezzen figyelni, hogy ilyen közönséges módon, értékrombolóan, hitelrontóan NE NYILATKOZZÉK mások kezdeményezéseiről , mint ahogyan ezt most tette !!!!! Még ha olykor nem egészen úgy sikerült is az, ahogyan szerették volna. NINCS JOGA HOZZÁ !!!!! Pláne akkor, amíg a sajátját (ami bizony sok kívánni valót hagyott maga után ) felmagasztalja az egekig, és a mások igyekezetét pedig lehordja. Milyen közösségi hozzáállás ez , milyen műfajtársi megbecsülés ez? Ha nem is tetszett ÖNNEK valami , akkor is némileg tisztelni kellene mások munkáját ! Én, aki 8 éve hivatásos újságíró is lettem (MUOSZ ) tagja ilyet elképzelni sem tudnék egy tudósításom keretében. Egy tudósító mindig igyekezzen pártatlanul szólni az eseményről, nem a kritika az ő feladata, hanem az ismertetés. Gondolkodjék el ezen, mert ezzel csak ÖNMAGÁT minősítette és nem a Hajdúnánási versenyt ! Esetleg kedves Uram , nem látogatott el véletlenül a márciusi Miskolcon megrendezett (Gárdonyi Műv Házban lezajlott) nótaversenyre??(március 24 ) Látja oda mért nem ment el ? És mért nem írt arról is ilyen szép felemelő kritikát? Vagy bármit . Ha már ilyen jól ért a versenyek kivitelezéséhez. Hangsúlyozom, én nem vagyok ebben érintett, de most mégis szeretném a Hajdúnánási szervezők nevében teljes mértékben visszautasítani az ÖN kéretlen, nyers és minősíthetetlen véleményét,a versenyükről, még ha az nem is sikeredett olyan nemesre , mint az ÖNÉ ! Dalos üdv LM

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Talán én is hozzáfűznék még egy halvány megjegyzést, előre is elnézést kérek érte a Kedves Nótatársaimtól! Nem a rosszindulat vezérel, hanem az, hogy volt szerencsém megismerni a "tisztelt úriembert" Talán ha Hajdúnánáson meg CÁRT-CÁRNŐT koronáztak volna, akkor megfelelő lett volna a színvonal, ámbár akkor meg az lett volna a sértő, hogy egy fokkal feülmúlták őket a rangfokozatban.
D.Zs.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Még valami.
Korábbi leveleiben hozzá nem értőnek,dilettánsnak nevezte a klub tagságát,akik hozzászólásaikkal próbálták önt "jó útra" terelni",mint kiderült,hasztalan próbálkozás volt .
Mostani levelét Kedves Nótabarátok! megszólítással kezdi.
Ön az eddig írt levelei alapján sem a nótát, sem a klub tagságát nem tekinti barátjának,tehát hamis a megszólítás.

Ön direkt "tamáskodó" szándékkal látogatta meg a nánási versenyt,(leveléből ez tűnik ki) egyetlen egy pozitívumot sem említ a versennyel kapcsolatban.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Úgy látszik, hogy savanyú a szőlő.
Más szemében a "szálkát" is...
Saját rendezése előtt figyelembe vehette volna a 4, pontját,akkor az ön rendezése sem a sokadik változtatás után valósult volna meg. Saját esetéből lesz önnek is mit tanulnia.
Mint korábban írtam,szerencse,hogy az egri önkormányzat kivette az ön kezéből a karmesteri pálcát, és valamelyest enyhített a tragikusnak tűnő végkifejleten.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

"Megdöglött a tehenünk, dögöljön meg a szomszédé" is ???
D.Zs.

Válasz